Fenntarthatóság

  • környezetvédelem , divat , emberi jogok

  • 2021-02-09

Ruháink rejtett költségei

A ruhák árcímkéjén feltüntetett összeg általában nem a valódi árat tükrözi. Sokan nem is tudják, hogy a különbözetért valaki más súlyos árat fizet.

Szerző: Lovász Judit

A divatipar jelenleg nem fenntartható

A textil- és ruhaipar az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág. A környezetterhelés a teljes ellátási láncot végigkíséri: a pamutruhákhoz szükséges gyapot termesztésénél használt növényvédő szerektől kezdve, a textil festésénél alkalmazott mérgező vegyszereken át a műszálas ruhákból kioldódó mikroműanyagig minden egyes szakaszt érint – nem beszélve a szeméthalmokban álló, kidobott ruhadarabokról. Számtalan cikk foglalkozik a káros környezeti hatásokkal, de ritkábban említik a pár ezer forintos ruhakollekciók egyéb, rejtett költségeit.

A divatmárkák egymással versenyezve, kedvezményes árakkal és gyakran frissülő kollekciókkal próbálnak rávenni minket, hogy a fizetésünket náluk költsük el. A képlet egyszerű: ha olcsó az áru, a beszerzési költségeket is a minimálisra kell szorítani. A ruhakészítés nagyon munkaerő-igényes és nehezen automatizálható folyamat. Mivel a nyugati országokban a gyártás már nem kifizetődő, az alapanyagok előállítása és a ruhák varrása távoli, olcsó munkaerővel rendelkező országokban történik: például Bangladesben, Kínában, Kambodzsában vagy Indiában. 

A fejlődő országok bevételének jelentős részét teszi ki az észak-amerikai és európai piacra szánt ruházati termékek exportja, emellett gazdaságilag sem elhanyagolható szempont, hogy a termelés kiszervezése több millió rászoruló embernek teremt munkahelyet, főként nőknek. Egy 2018-as tanulmány szerint a textil-, ruha- és cipőipar világszerte 60–75 millió embert foglalkoztat. 

Sajnos a történet itt nem ér véget. Jelenlegi formájában a divatipar nem fenntartható. A fenntartható fejlődés ENSZ által meghatározott 17 alappillére egyaránt tartalmaz környezeti, gazdasági és társadalmi tényezőket. A ruhaipart tekintve a környezettudatos előállítás mellett a cél a teljes ellátási láncot végigkísérő etikus magatartás, méltányosság és átláthatóság.


Ruhagyár Bangladesben (2016) | Forrás: Marcel Crozet, ILO, Flickr

Emberi sorsok a varrógépek mögött

A ruhaiparban dolgozó, alacsony iskolázottsággal rendelkező munkások fizetése általában a létminimumot sem éri el. A családoknak nincs pénze egészségügyi ellátásra és oktatásra, sok esetben még a megfelelő táplálkozás is problémát jelent. A kiszolgáltatott helyzetben lévőknek nincs semmilyen alkupozíciója, egy esetleges tüntetést nem ritkán fizikai erőszakkal és elbocsátásokkal orvosolnak a politikai vezetők és gyártulajdonosok.

Az egyik legolcsóbb munkaerővel rendelkező országban, Bangladesben közel 4 millióan dolgoznak a ruhaiparban, körülbelül 80%-uk nő. A jelenlegi minimálbér 8.000 bangladesi taka havonta (mai árfolyamon számolva körülbelül 28.000 forint), mely messze elmarad az Asia Floor Wage Alliance által a 2020-as évre számolt, tisztességes megélhetéshez szükséges 48.280 bangladesi takától.


Ruhagyár Bangladesben (2011) | Forrás: Flickr

Legalább van munkájuk, még ha nem is fizet túl sokat… és egyébként a varrás nem is olyan veszélyes, mint például egy bányában dolgozni – gondolhatnánk hirtelen. De a ruhagyári munka nem olyan, mint amilyet mi elképzelünk. A gyakran ablaktalan épületekben hőség uralkodik, védőfelszerelések nélkül dolgoznak veszélyes vegyi anyagokkal, egyesek napi 14-16 órában, emellett a fizikai kényszer, a szexuális zaklatás és a diszkrimináció sem ritka – derül ki a ruhagyári alkalmazottak munkakörülményeinek javításáért küzdő Clean Clothes Campaign, az iparág problémáit és hiányosságait taglaló 2015-ös tanulmányából

Sajnos a helyzetük sokszor még ennél is rosszabb: a dolgozóknak az életveszélyes munkakörülményekkel és a munkahelyi balesetek kockázatával is számolniuk kell – a divatipar eddigi legmegrendítőbb tragédiája a Rana Plaza épületének 2013. április 24-én történt összeomlása. A Banglades fővárosában, Dakkában lévő nyolcemeletes épület több ruhagyárnak is otthont adott, melyek nyugati fast fashion márkák számára állítottak elő termékeket. Az 1134 halálos áldozattal és közel 2500 sérülttel járó baleset – mely az illegálisan ráépített plusz emeleteknek, épületszerkezeti hiányosságoknak és rossz minőségű építési anyagoknak volt köszönhető –, megelőzhető lett volna. Az épületben dolgozó munkások már korábban jelezték a vezetésnek a falakon és tartóoszlopokon látható repedéseket, viszont a vezetők – miután egyes szakértők biztonságosnak nyilvánították az épületet –, a fizetésük megvonásával fenyegetve visszakényszerítették őket a munkába.

A Clothes to Die For dokumentumfilmben a túlélők mesélnek a baleset előtti mindennapjaikról, a gyárakban uralkodó munkakörülményekről, a repedések miatti kiürítésről és arról, hogyan élték túl az épület összeomlását. A megrázó személyes történetek mellett a film betekintést nyújt a napokig tartó mentési munkálatokba is. A végzetes eseményt egy helyi fotós a The Deadly Cost of Fashion című rövidfilmje és a The cost of fashion című TEDx-előadása is bemutatja.

A Rana Plaza összedőlése nem az egyetlen tragédia, mely az alapvető biztonsági szabályok betartásával megelőzhető lett volna. Pár hónappal a dakkai épület összeomlásánál korábban égett le a bangladesi főváros közelében álló Tazreen Fashions ruhagyár. A 112 halálos áldozatot követelő tüzet valószínűleg rövidzárlat okozta. A munkások az épület belsejében rekedtek, mert nem voltak megfelelő menekülési útvonalak és kijáratok. 2012 szeptemberében a pakisztáni Ali Enterprises épület gyulladt ki: a baleset a zárt ajtók és rácsos ablakok következtében közel 250 dolgozó halálát okozta – és ez csak néhány példa a sok közül.

Nemcsak a gyári munkások vannak veszélyben, hanem az ellátási lánc egyéb szereplői is. A gyapottermesztéssel vagy a bőrök előkészítésével foglalkozó régiókban az átlagosnál sokkal nagyobb a születési rendellenességek, a rák és a mentális betegségek aránya a temérdek mennyiségű mérgező anyag és növényvédő szer használata következtében. A gyapottermesztés kapcsán egy további probléma is említést érdemel: mivel a mezőgazdaságban való foglalkoztatás nehezen ellenőrizhető, egyes helyeken még a mai napig is előfordulhat, hogy gyermekeket vagy fizetés nélküli kényszermunkát alkalmaznak a gyapotszedés során. Hírhedten problémás Üzbegisztán és Kína ujgurok által lakott területe.


Az összeomlott Rana Plaza | Forrás: rijans: Dhaka Savar Building Collapse, Flickr

Lehet másképp(?)

A fast fashion emberekre és környezetre gyakorolt hatásait összefoglaló egyik legismertebb dokumentumfilm a True Cost, melynek sorsfordító szerepe volt abban, hogy a nyugati márkák elkezdték újragondolni ellátási láncukat. A személyes történetek és interjúk segítségével a film betekintést enged a fejlődő országok ruhagyáraira jellemző munkakörülményekbe, kiemelt figyelmet fordít a Rana Plaza tragédiájára és a gyapottermesztő földeken megnövekedett születési rendellenességekre egyaránt.

A nagy fast fashion cégek általában beszállítókkal, alvállalkozókkal dolgoznak, így nincs rálátásuk a termékek elkészítésének részleteire. Emiatt a felelősségek meghatározása is gyakran problémákba ütközik. Ugyanakkor összességében elmondható, hogy – a filmnek és a felsorolt balesetek miatti sajtóvisszhangnak köszönhetően – az átlátható ellátási lánc, a tisztességes fizetés és a biztonságos munkakörülmények egyre fontosabb szerepet töltenek be a divatmárkák stratégiájában.

A sorra létrejövő – vagy éppen egyre szigorodó – tűzvédelmi és épületbiztonsági intézkedéseknek köszönhetően az épületek biztonságos munkahelyekké alakulnak át. Egyik nagyszerű példa Banglades, ahol a helyi dolgozók biztonságát célzó szabályok betartására (és betartatására) vonatkozó megállapodást (eddig) közel 190 divatcég írta alá. Az egyezség több mint 1600 gyárat érint közel kétmillió ruhagyári alkalmazottal.

A tisztességes és méltányos fizetések biztosítása egy következő lépcsőfok. A fenntartható és etikus divat úttörője az 1991-ben alapított People Tree, mely a fejlődő országok dolgozóinak nyújtott tisztességes bérekkel és környezetbarát kollekcióival egy újfajta divatipart teremtett meg, bebizonyítva, hogy másképp is lehetséges.

A 2020 decemberében indult Fenntarthatodivat.hu weboldal olyan magyar márkákat és alkotókat mutat be, akiknek kiemelten fontos az etikusság, a méltányosság és az átláthatóság. 

Vásárlóként a választásunkkal szavazunk. Ha az őrült leárazások alatt is csak akkor veszünk új ruhát, amikor igazán szükségünk van rá, ha előnyben részesítjük az átlátható forrásból származó, etikus márkákat vagy épp a használt ruhákat, már sokat tettünk az emberek millióit kizsákmányoló rendszer ellen. 

Kiemelt kép forrása: Fashion Revolution